Szabó Zsófia

Edző

TELEPÜLÉSEK:

Szigetszentmiklós


EDZÉSEK:

Tündérkert óvoda (2310 Szigetszentmiklós, Csépi út 137.)  – kedd 16:00-16:45

Kezdő csoport (DancEarth stúdió) – hétfő és szerda 16:30-17:30
Haladó csoport (DancEarth stúdió) – hétfő és szerda 17:15-18:15

ELÉRHETŐSÉG:
E-mail: zofitanc@icloud.com
Telefon: 0630-291-5267
Mióta az eszemet tudom, a tánc már azóta jelen van az életemben. Pár évvel idősebb nővéremen keresztül ismerkedtem meg az Akrobatikus Rock and Rollal, és már óvodás koromban én is a táncterem padlóját koptattam.
16 éves pályafutásom során Schmidt Erika kezei között nevelkedtem, aki amellett, hogy tánctudásomat folyamatosan fejlesztette, végig kísérte felnőtté válásomat. Az évek során kis-, és nagyformációban is táncoltam, majd lehetőséget kaptam Molnár Ákos mellett párosban is kipróbálni magam. Később hatalmas álmom vált valóra azzal, hogy beválogatásra kerültem a Felnőtt Nemzetközi Nagyformációba, a New Collectionbe, mellyel a hazai versenyek mellett, már nemzetközi szinten is versenyeztem, így eljutottam például Belgiumba is. Eredményeim, amikre a legbüszkébb vagyok: Területi Bajnokság 1. hely, Országos Bajnokság 2. hely, Világkupa 11. hely.
Kislány korom óta mindig ott volt a gondolataimban, hogy pályafutásom végeztével én nem szeretném a táncot elengedni, így kezdetben Erika mellett kezdtem el segédkezni, majd 2022-ben beiratkoztam az Akrobatikus Rock and Roll sportedzői képzésre. Miután sikeres vizsgát tettem, szeptemberben már saját csoportot indítottam Szigetszentmiklósón.

DANCEARTH TSE

AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTEGYESÜLET

2310 Szigetszentmiklós Lehel utca 22/c

Tel.: 0630 655 53 28

Email: dancearthtse@gmail.com

© 2026 DANCEARTH TSE - Minden jog fenntartva!